oktober17.

Megsárgult falevelek a tócsába hullva,
Könnyes szemmel tekintek vissza a múltba,
Mond miért mentél el? Mond miért hagytál itt?
Az emlékeket, mint képeket az idő már mattá vitt,
Neked menned kellett, az angyalok már hívtak,...
A lelked és az idő véres csatákat vívtak,
Nem segíthettem és te maradtál alul,
Bűntudatom így azóta se fakul,
Fakó gyermeki emlékek, ennyi maradt belőled,
Pedig kitudja jobban? Többet adtál te tőled,
Felőled mondhattam jót vagy rosszat, bármit,
A szívedben én nem voltam akárki,
Te tudtál velem törődni, ha még nem is tudtam kötődni,
.A szívemből nem tudtalak azóta se törölni,
Egy zokogó kislányt hagytál csak hátra,
Egy kupac hamu fölött ég még a szeretet lángja..

Nem bocsátom meg magamnak, hogy nem figyeltem oda,
Hogy önző módon csak éltem, és siklottam tova,
Hova tettem az eszem, ha te voltál a fontos,
Boldogabb lennék, ha fognád a kezem pont most,
A kozmosz üres nélküled, amióta nem vagy,
Bánatomban írom a sorokat és az erő elhagy,
Megfagy a világ, ha eszembe jut a hiányod,
Jó lett volna tudni, ezekután mivár ott,
Nekem nem volt megkönnyebülés, amikor meghaltál,
Te végtelen álomba zuhantál és búcsú nélkül itt hagytál,
Azt hittem még várhatnál, de túl sok volt a fájdalom,
Szabadon a lelked, ez az egyetlen vígaszom,
Te voltál nekem az én szerencse csillagom,
De kihunyt a fényed és azóta nincs nyugalom,
Kutatom a válaszokat, hátha túljutok ezen,
Nehezen veszem az akadályt, de másképp nem teszem..

Rideg négy fal között egyedül a szobában,
Magányosan ülök és gondolkodok a továbban,
A hovában meg, talán hogy bízzak e a morálban,
Megtanultam hogy nem lesz később korábban,
Kordában se tudnak tartani ők többé,
Emlék képed láttán válok énis köddé,
Kötötté lett az egész, az élet nem lett örömmé,
Ahogy elváltunk, lettem én is törötté,
Azt is tudom, hogy sajnos nincs egy alkalom,
Egy második esély, ahol a sok hibát helyre rakhatom,
Remélem hallod a hangom és megbocsátasz nekem,
Nem érdemlem meg, így a keresztet magamra vetem,
Fájdalom könnycseppjei koppannak a koporsódon,
Hányszor ígértem: nem filózók egy kopott dolgon,
Gondolom most semmit nem kell gondolnom,
A kopott kódom ez, és a halálos kórom

Én felrugom a napokat, azokat az adottakat,
Hogy visszakapja azokat az elvett pillanatokat,
Én megtanultam, hogy a lényeg mit csinálsz jól,
Senkit nem érdekel kijárt hol, az se, hogy kipártol,
A hibáktól lettem asszem énis okosabb,
Kóstolgat a sors, és visszakézből oszogat,
Fosztogat a jelen, taposom a posztokat,
Kosztot ad ha szerencsés vagy, de ne várj el tósztokat,
Boncolgat és elvonszolhat, de az élet bármit megtehet,
A szépszóra tesz, de elbírja a terheket,
Így hagytál itt te is, így hiányzol máig,
A szép emlék mi megmarad, az egyetlen mi számit,
A sok sor csak üzenet, feléd csak egy köszönet,
Hálás vagyok, hogy szerettél ennyi ez a szösszenet,
kössz neked!