Utolsó

Versben kérdeztél, én versben feleltem,

De soha nem mondhattuk ki: édes szerelmem,

Búcsú dalt írtál, hát itt az enyém is,

Ezt még túl kell élnem, akármilyen kemény is,

Szép barátság volt, ezt pár sor bizonyítja,

De egy érzelem szívedet máshova idomítja,

Kosárpalánk, lépcsőház, eltitkolt órák,

A hazugság szállt rá, akár a hó rád,

Sok titok, sok emlék elrejtve a fiókba,

Most kipakol mindent ez a kis fióka,

Szünet volt, labdát fogtál és én elvettem,

Észre se vettük, hogy szívedet elcseleztem,

Szabály nélkül játszottunk, cserfesen szóltam,

Akkor lettünk barátok, amikor kosárra dobtam,

A lépcsőházban ültünk, megvígasztaltál,

Amikor más nem volt, te mellettem álltál,

Ő üvöltött, ütött, és én voltam a lökött,

Te átöleltél, amikor Ő állat maskarát öltött,

A szülinapomon emlékszem, még te is ott voltál,

És tudom fájt, hogy más karjában láthattál,

A korházba is bejöttél, míg én derékszögben jártam,

Hogy mi vár ránk, én már előre láttam,

Gyök-kettőztünk hárman, a korház udvarán,

Féltél, hogy miattad új veszekedés várhat rám,

Azt mondtad a sötétből a fénybe átvinnél,

A határon rekedtem, Te tovább léphettél,

Nem téged választottalak, ezért Te szakítottál,

Én pedig megbántam, amiért eltaszítottál,

Darabokra törtünk, és visszadobtál a sárba,

Nem hatott meg többé, hogy a tekintetem árva,

Lelkembe zárva most én is tovább lépek,

De megmaradsz bennem emléknek és képnek.